Sokfajta előírásnak és szabályzatnak kell megfelelnie egy élelmiszer előállítással, logisztikával vagy éppen forgalmazással foglalkozó cégnek, de nem érdemes azon spórolni, hogy ezen dokumentumok elkészítését nem profi szakemberre bízzuk. A teljes HACCP rendszer megalkotását és a munkavédelmi szabályzat precíz megírását rendeljük meg erre szakosodott szolgáltatótól, hogy elkerülhessük a hiányosságokból adódó problémákat. A dokumentumokat időközönként vizsgáltassuk felül és újítsuk meg, hogy a munkahelyi és jogszabályi változásokat is biztosan lekövessék. A rendszer egyaránt fontos lehet partnereink, vásárlóink és munkavállalóink számára, hiszen ez cégünk megbízhatóságának alapja, egyben az ő biztonságuk garanciája.
Az átfogó HACCP rendszer vezérelve a fogyasztó-központúság, minden folyamat végső célja az ő egészségének megőrzése. A HACCP az élelmiszerellátási-lánc biztonságát garantálja azáltal, hogy feltárja azokat a pontokat, ahol beavatkozás és a beavatkozás megtételének ellenőrzése szükséges ahhoz, hogy a fogyasztót ne érhesse kár. Egyben meghatározza azt a cselekvési sort, amit az adott pontokon követni kell és feladatokat rögzít arra az esetre, ha az ellenőrzés hibát észlel. A fogyasztó által megvásárolt élelmiszeripari termék életútjának visszakövethetőségéről is gondoskodik. Lefekteti a higiéniai elvárásokat a munkavállalók és a munkakörnyezet felé egyaránt. A HACCP a szükséges oktatási feladatokat is leírja, illetve a szolgáltató általában el is végzik.
A munkavédelmi szabályzat rögzíti a foglalkoztatottak felé támasztott elvárásokat, követendő magatartási formákat a munkavégzés folyamán és nem várt helyzetekben. Számba veszi a munkavégzés alatt fennálló veszélyhelyzeteket, azok megelőzésének lehetőségeit, a munkavédelmi-eszközöket és hozzáférhetőségüket. Meghatározza az egyes munkakörökhöz szükséges egészségügyi alkalmassági feltételeket és képzettségi elvárásokat. Egyértelműsíti a munkavédelmi feladatok munkakörökhöz kapcsolását. Általában különböző mellékleteket, ellenőrzési terveket és iratmintákat is tartalmaz.